Asperger 2.0

Sokat gondolkoztam azon, hogy kik azok az emberek, akiket mások folyton átvernek és kihasználnak, és hogy vajon mi lehet ennek az oka. A férjem a világ legszelídebb embere: ránézésre naiv és kerekszemű. Mégsem válik áldozattá soha, mert bár szelíd és türelmes, és igen messze el lehet nála menni, de amint átlépi valaki azt a bizonyos határt, harap. És ha egyszer harapott, akkor az agresszív fél visszahőköl, és onnantól fogva tiszteli a határait.

Hogy miért nem képes erre sok aspi? Ennek okai meglehetősen szerteágazók. Egyrészt, sok embernél alapból elfogadja, hogy alacsonyabb rendű a többieknél, és belenyugszik abba, hogy a szabályokat mások szabják, és neki nincs beleszólása a dolgokba. Másrészt, sokan úgy érzik, hogy nem elég értékesek/menők/jófejek/szórakoztatók ahhoz, hogy önmagukért szeressék őket, és csak akkor fogják mások keresni a társaságukat, hogyha mintegy „megvesztegetik” őket. Ehhez kapcsolódik egy olyan indok is, hogy egyesek a „szolgálataikkal” valóban létező hiányosságokat próbálnak pótolni. A negyedik lehetséges ok, hogy az ember a saját határaival sincs tisztában. Az ötödik lehetséges ok pedig az, hogy a „határsértéseket” nem ismeri fel, vagy nem akarja felismerni, mert annyira jóhiszemű és naiv, hogy még a nyilvánvalóan rosszindulatú alakoknak is mentséget talál. És ha valami nem úgy jön össze, ahogy szeretné, sokkal előbb fogja magában keresni a hibát még a legordítóbban egyértelmű esetekben is, mint a másik emberben.

Tehát a tanács: tedd a kezdetektől fogva egyértelművé a határokat – a sajátjaidat is, meg azt is, amit a másik embertől vársz –, és ha valaki megsérti őket, harapj. Ne bízd másokra a saját érdekeid védelmét, mert azzal magadat hozod vesztes helyzetbe.