Ugrás a tartalomhoz
feb. 07. 2015

Asperger-szindrómás-e Putyin?

A tegnapi nap folyamán napvilágot látott, Putyin állítólagos Asperger-szindrómájáról szóló cikkben több olyan állítás is szerepel, ami roppant tudományosan hangzik ugyan, ám a valóságban minden tudományos alapot nélkülöz. Íme a legszembeszökőbb:

 „A kutatók ugyanakkor nem tudták konkrétan bizonyítani a Putyin Asperger-szindrómájára vonatkozó állításukat, mert nem állt módjukban agyszkenner-vizsgálatot végrehajtani az orosz vezetőn.”

 

A tudomány jelen állása szerint az autizmushoz/Asperger-szindrómához nem kapcsolódnak olyan fizikai elváltozások, amik objektív vizsgálati módszerekkel kimutathatók lennének. Következésképp az „agyszkenner-vizsgálatra” vonatkozó állítás téves.

A valóságban a diagnózis felállításához hosszas beszélgetésre van szükség magával az érintettel, a szüleivel, és standardizált tesztek sokaságát kell vele felvenni, melyekben többek között számos, az érintett gyermekkorára vonatkozó kérdés található.

Ebből levonható az a következtetés, hogy a hír valójában egyszerű propagandafogás, aminek a célja nem más, mint az orosz államelnök besározása.

A cikk az Asperger-szindrómát egyértelműen negatív fényben láttatja. Az állapot „neurológiai abnormalitás” kifejezéssel való illetése egyrészt azt hangsúlyozza, hogy léteznek ún. „normális neurológiájú” emberek, azok pedig, akiknek az idegrendszere ettől a (jelezném, merőben konstruált) normalitásképtől valamilyen okból eltér, egytől-egyig „gyári hibásak”.

Putyinnál e „gyári hiba” hatásai mind a mai napig érződnek, hiszen „a jelenlegi orosz vezető pszichikai nehézségekkel küzd mind a döntéseinek kialakításában, mind a magatartásában”, amely nehézségeket persze állandóan „kompenzálnia kell”; „Kompenzálásának elsődleges formája” pedig „a szélsőséges kontroll", ami „tükröződik a döntéshozatali és a kormányzási stílusában".

A probléma ezen megközelítése ugyanakkor több okból sem szerencsés.

Egyrészt felmenti Putyint a tetteivel kapcsolatos felelősség alól. Az érvelés szerint az orosz elnök nem azért okozott szenvedést és fájdalmat egy csomó embernek, mert így döntött – hanem az agyában lappangó „neurológiai abnormalitás” késztette őt erre. Ez meglehetősen elembertelenítő álláspont, hiszen épp attól a tulajdonságától fosztja meg Putyint, ami az embert emberré teszi: a szabad akaratától. S akinek nincs szabad akarata, az felelősségre sem vonható.

Másrészt pedig, azáltal, hogy a cikk azt sejteti, hogy Putyin gaztettei levezethetők volnának annak idegrendszeri huzalozottságából, egy egész embercsoportot tüntet fel rendkívül negatív fényben. Ha Putyin azzal próbálja ellensúlyozni eltérő képességprofiljának kevésbé erős pontjait, hogy mindent kontrollálni akar, s e kontrolligénytől vezérelve diktatúrát épít, más eltérő képességprofilúak pedig nők sokaságát mészárolják le fegyverrel a kezükben, mégis mit várhatunk a fura kollégánktól a szomszéd íróasztalnál?

Az emberek többsége tud a sorok között olvasni, és kiválóan megérti a sugalmazott üzeneteket. Ahhoz, hogy meggyőződjünk róla, hogy az ilyen bulvárfogások mennyire kártékonyak is valójában, elég belepillantanunk a cikk alatt látható kommentekbe:

screenclip.png

A valóságban az Asperger-szindrómások többsége – neurológiai eltérések ide vagy oda – ugyanolyan ember, mint bárki más. Próbálunk túlélni egy olyan világban, amit nem a mi képességprofilunkra terveztek, úgy, hogy eközben minél kevesebbet sérüljünk, és az útkeresés közepette minél kevesebb kárt okozzunk a környezetünknek. És persze próbáljuk kihozni magunkból a legtöbbet, úgy, hogy mindeközben hasznára váljunk a környezetünknek.

Már középhosszú bloggeri pályafutásom során is megtapasztalhattam: igaz a mondás, hogy a szó veszélyes fegyver. Szavakkal földig lehet rombolni világokat, egzisztenciákat, vagy akár egy-egy ember önbecsülését – de ugyanígy, meg is lehet őket erősíteni, és újjá is lehet építeni.

Azoknak, akik rendelkeznek azzal a hatalommal, hogy a szavaik sok százezer internetezőhöz juthatnak el, azt kell végiggondolniuk: inkább segíteni szeretnének minket, Asperger-szindrómásokat abban, hogy könnyebben boldoguljunk a világban, vagy inkább hátráltatni. S ha alapvetően jóakaratú emberekről van szó -- amit biztosra veszek! --, akkor csupán egyetlen apró dolgot kell figyelembe venniük: egy-egy meggondolatlan jelzővel, szófordulattal is sokat árthatnak nekünk akár.

Magam úgy vélem: egy kis plusz odafigyelés nem túl nagy ár ahhoz, hogy emberek sokaságával tehessünk jót.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu