Ugrás a tartalomhoz
jún. 06. 2013

7. Te vagy a főnök

Úgy fogd föl a dolgot, mintha az életed egy vállalat lenne, aminek te vagy a CEO-ja. A te kezedben van az irányítás; te döntesz arról, hogy hogyan gazdálkodsz az erőforrásokkal, hogy hogyan kezeled a felmerülő problémákat. Nyilván az erőforrásaidat nem tudod minden határon túl növelni, és a beüt egy tornádó vagy árvíz, azt se tudod puszta agyhullámokkal elhárítani. Az viszont igenis rajtad múlik, hogy mit hozol ki a meglévő erőforrásaidból, és hogyan próbálod a katasztrófahelyzetet átalakítani. Az ember nyilván nem tudja 100 százalékosan befolyásolni a körülményeket, de elég nagy mozgástere van – és az ő döntése, hogy kihasználja-e, és ha igen, mennyiben. Hosszú távon pedig az erőforrásait is tudja növelni. Sok ember viszont nem így gondolkozik. Ők olyanok, mint a rossz főnök: siker esetén az övé a dicsőség, ha viszont nem úgy alakultak a dolgok, ahogy tervezte, akkor a team a hibás. Ezek az emberek a sorsukat valamiféle tőlük független, vak erők alakította eseménysornak látják, amiben persze semmi sem úgy alakult, ahogyan ők szerették volna. De ebben ők a legkevésbé sem hibások ám, és nem is tartják érdemesnek, hogy újra megvizsgálják ezt, mert valahogy mindig oda jutnak vissza, hogy ők mindig mindent jól csináltak, és ma is ugyanígy járnának el, ahogy akkor tették. Szerintem az az ember vállal felelősséget az életéért, aki úgy fogja föl az életet, mintha ő lenne a CEO. A második csoportba tartozó emberek pedig nem vállalják a felelősséget.

Aki tehát felelősséget vállal a saját életéért, az nem azt kérdezi, hogy „Minek kellene megváltoznia ahhoz, hogy jól érezzem magam?”, hanem azt, hogy „Mit tehetnék én annak érdekében, hogy jól érezzem magam?”. Ebből fakadóan a jó CEO további vonása az, hogy proaktív. Amennyire én látom, sok aspinál alapvető hiba, hogy túl passzív. Egyrészt, nehezen dönt. Ha döntési helyzetbe kerül, igyekszik a döntést minél tovább elodázni – s végül az igazán jó lehetőségekről lecsúszik, vagy egy erőszakosabb, türelmetlenebb ember dönt helyette. (Vagy ami súlyosabb: sokszor magát a lehetőséget sem ismeri fel.* Akárhány Unicumban lefogadom, hogyha végigbeszélnénk az itt olvasgató-kommentelgető aspik életútját, akik arról panaszkodnak, hogy nem tudják magukat eladni, egyre-másra bukkannának fel az olyan elszalasztott lehetőségek, amiket az illetők nem ragadtak meg, mert nem ismerték fel, hogy lehetőségről van szó!) Másrészt, a legtöbb aspi nem keresi a lehetőségeket, hanem várja, hogy eljussanak hozzá; és ha el is jut a lehetőség hozzá, és fel is ismeri, akkor hosszas gondolkodás után – ha valaki el nem happolja az orra elől – megragadja. Csakhogy ez sokszor kevés.

Harmadrészt, a jó CEO bátor. Nem ijed meg a kockázattól – bevállal szokatlan megoldásokat is, elindul a járatlan úton is, ha valamiért azt látja jónak. Ha valamilyen elképzelése van, nem csak álmodozik, hanem hozzá is lát a megvalósításához. De ugyanez vonatkozik az életvezetésére is: nem hagyja, hogy a megfelelési kényszer bármitől is visszatartsa, hanem simán meglép olyan lépéseket, amit a környezete helytelenít. A saját kezébe veszi a sorsát, és elköltözik a rá telepedő szülőktől, még akkor is, ha az utóbbiak nyígnak ellene. Nem megy el állásba dolgozni, hanem vállalkozást indít. Nem csinál gyerekeket csak azért, mert a környezetében már minden vele egyidős embernek már családja van, és ha olyanja van, akkor simán kimegy 10 centis punktaréjjal is az utcára. Sőt, a munkahelyi prezentációt is megtartja így. A jó CEO nem a jó barát álcája mögött próbál a kiszemelt lány bizalmába férkőzni, hogy addig is infókat gyűjtsön (és egy gyenge pillanatban lecsaphasson), hanem már az elején világosan jelzi, hogy mit akar – a tévedés vagy a kudarc lehetőségét is felvállalva.

*Megdöbbentően sok ilyen ember van egyébként. Egy időmben olyan munkát végeztem, amihez alvállalkozók segítségére volt szükségem. Időnként bevontam a munkába néhány gyakorlatlanabb embert a közvetlen környezetemből. Ezeknek az embereknek a töredéke volt csak képes a munkát az általam elvárt színvonalon megcsinálni: a többségük valami slendrián módon összebaszott, igénytelen szart küldött vissza. Alighanem úgy tekintették a dolgot, hogy tulajdonképpen ők tesznek nekem szívességet, és bele se gondoltak abba, hogy gondosabb munkavégzéssel egy hosszabb távú üzleti kapcsolatot alapozhatnának meg, amivel ők is jól járnának.