Ugrás a tartalomhoz
jún. 01. 2013

6. Szabadulj meg azoktól az emberektől, akik nem erősítenek, hanem gyengítenek

Akinek gyárilag alacsony az önbizalma, az nagyobb eséllyel csúszik bele olyan kapcsolatokba, ahol nem energiát nyer, hanem energiát veszít. Úgy érzed, hogy egyes „barátaid” többet megengednek maguknak veled szemben, mint amennyit neked engedélyeznek? Úgy érzed, kettős mércét alkalmaznak? Folyton szívességeket kérnek tőled, netán bűntudatkeltéssel vagy manipulációval akarnak rávenni olyasmikre, amit magadtól nem csinálnál meg? „Poénból”, „ugratásból” bántó dolgokat mondanak neked/csinálnak veled? Ezen a társaság többi tagja is jókat mulat? Úgy érzed, hogy csak megtűrnek? Úgy érzed, hogy nem vállalhatod előttük igazán önmagad, csak a személyiséged egy részét? Ha a válasz bármelyik kérdésre „igen”, koptasd le ezeket a „barátokat”.

Fokozottan vonatkozik ez a párkapcsolatokra is. Alapvető szabály, hogy minél közelebb van hozzád a kártékony ember, minél inkább része az életednek, annál több kárt okozhat. Tudom, félelmetesnek hangzik, hogy egyedül éld le az életedet, de hidd el, még a teljes magány is jobb annál, mintha egy bántalmazó kapcsolat tönkretenné az egész hátralévő életedet (esetleg a gyerekeid életét is). Nagyon meg kell gondolni, hogy kivel milyen távra tervezel, és milyen szorosra fűzitek a szálakat.

A legveszélyesebb alapállás az, ha valakiben olyan késztetések vannak, hogy úgy érzi, nem tud párkapcsolaton kívül létezni. Ez azért nagyon veszélyes, mert sokszorosára növeli az esélyét annak, hogy az illető egyenlőtlen, egyensúlytalan vagy akár bántalmazó kapcsolatba kerüljön:

„Miért érezzük ilyenkor mégis mindig úgy, hogy külső nyomásra cselekedtünk? Mert ezekben az esetekben a másik ember kezében egy olyan bünteteszköz van, aminek semmiképpen nem akarok áldozatul esni, tehát kényszerítő erejűnek érzem. Haragom vagy neheztelésem pedig abból származik, hogy nekem nincsenek ilyen eszközeim vele szemben. Legalábbis így gondolom. Miközben én attól félek, hogy akaratosságom miatt elveszíthetem a szeretetét, ugyanezt a fenyegetést ő egyáltalán nem érzi. Hogyhogy neki „szabad” nemet mondania az én kéréseimre, hogyhogy ő nem érzi veszélyben emiatt a kapcsolatunkat; miért olyan biztos benne, hogy nyugodtan elhanyagolhatja a „biztonság” szintjét, és duzzogásom közepette is szárnyalhat saját elképzelései szerint akár a legmagasabb szintekig? Az ok nagyon egyszerű: ezt tapasztalja! Ezt látja óvatos, egyezkedő kérdéseimből, tétova elhallgatásomból, eszköztelenségemből. Az, aki veszélyben érzi magát a szeretet és elfogadás legkisebb hézagaitól is, az már kapcsolatai legelején átadja a meghatalmazást partnereinek: „Mivel semmi sem fontosabb nekem, mint az, hogy melletted maradhassak, ezért minden más igényemet félresöpörheted. Te bármit megtehetsz velem, amíg csak megtűrsz magad mellett. Lehet, hogy időnként tiltakozni fogok, de sosem fogom kockáztatni, hogy elveszítsem a kapcsolatunkat.” A kapcsolatok krónikus vesztese mindig az a fél, aki sosem feledkezhet meg a biztonságról, talán mert az élet indulásakor azt tapasztalta, hogy könnyű azt elveszíteni. S mivel a túlélésen kívül nincs a biztonságnál alapvetőbb szükséglet, szinte sosem hagyhatja el őrhelyét: nem figyelhet kitartóan a maga által kitűzött célokra (gyakran már ki sem tűzi őket), kapcsolataiban pedig nem vesz részt a szabályok kialakításában és ellenőrzésében, pusztán alkalmazkodik. Mindannyiunkra igaz, hogy minden választott viselkedésünk valamilyen igényünk szolgálatában áll.”

(F. Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magam)

            Ez egy baromi rossz minta, amiből nagyon nehéz kitörni. Az segíthet, hogyha szép lassan felismered, hogy a rossz kapcsolatok, amikhez olyan görcsösen ragaszkodsz, nem szüntetik meg a magányodat. Az csak látszólagos, hogy nem vagy egyedül, valójában ugyanúgy magadra vagy hagyva a problémáiddal, mint amikor még nem volt pasid/csajod/barátaid. De ez a felismerés nem azonnal fog érkezni, hanem könnyen lehet, hogy hónapokig-évekig kell dolgoznod a problémán egy pszichológussal.

süti beállítások módosítása