Akárki akármit mond, egy patriarchális társadalomban egy nőnek állati nehéz elviselni ezt a leereszkedő vállveregetést, amivel persze nemcsak az író nőt, hanem olvasóit is lesajnálják, legyenek bármennyien. Idővel nagyon szerettem volna megérteni, hogy mi ez a hiszti a női irodalom körül, és jól beleástam magam a témába. Először arra figyeltem fel, hogy amit nálunk lektűrnek neveznek, azt az angolszász országokban chicklitnek: a chick tyúkot vagy pipit jelent szó szerint, de inkább a liba szó adja vissza a magyarban valódi jelentését. Vagyis libairodalom. Tévedés ne essék, a chicklit nagyon is gyümölcsöző ága az irodalomnak, és megkockáztatom, jóval nagyobb presztizse is van, mint itthon. Ezzel együtt, a chicklit kifejezés elég megalázó, nem? Már azt sem értem, maga az irodalomkritika hogyan tűr meg egy ilyen kifejezést. Rendben, legyen chicklit, de akkor legyen dicklit is, a férfiirodalom megjelölésére, nem? Szóval idővel rájöttem, hogy itt van egy évszázados ádáz vita arról, mit nevezhetünk magas, kanonizált irodalomnak, és mit nem, és ez utóbbi kategóriába feltűnően gyakran kerülnek női szerzők művei. Elég megemlíteni, Jane Austen, vagy a Bronte nővérek művei körül is elkeseredett viták folytak a múlt század eleji Angliában, hogy egyáltalán említésre érdemesek-e. Ez ma már nyilván nem kérdés velük kapcsolatban, mint ahogyan nem lesz kérdés száz év múlva az sem, hogy például Helen Fielding Bridget Jonesa, amit most elismernek ugyan, de chicklitnek neveznek, igazi klasszikus regény, amely nagyon fontos dolgokat mond el egy kor szereplőiről.

Gratulálunk, ismét jó példáját láthattuk a tipikus dzsendörsztádizos droidszemléletnek. Nos, drágaságaim, Ön most megmondja a frankót Önöknek. Nem a nőket mint nemet rekesztik ki az irodalmi kánonból, hanem a hülye picsákat. Azt pedig kurvára utálom, amikor a női nemet en bloc a hülyepicsa-módra viselkedőkkel és gondolkodókkal azonosítják. Nem, Ráczzsuzsa, nem azért sajnálnak le téged, mert nő vagy, hanem azért, mert a teljesítményed, mint egy író teljesítménye, valóban nem mérhető össze mondjuk Esterházy Péterével. Valóban egy meglehetősen egyszerű könyvet írtál, finoman szólva kevéssé kiforrott stílusban -- közhelyes, áljófej szövegek, a valódi eredetiség teljes hiánya -- a Bridget Jones-könyveknek legalább van egy sodrása, de nálad még ez is hiányzik. Ennek semmi köze a női tematikához. Dubravka Ugresic, a híres cseh írónő is jó pár női témájú regényt írt. Olvasd el a Stefica Cvek az élet sűrűjében című könyvet. Az a különbség, hogy ezt a könyvet egy intelligens ember (nem nő! ember!) írta, akinek a szellemi horizontja jóval szélesebb, és az intellektuális ambíciói jóval magasabbra szárnyalnak, mint a tieid. A modern értelmiségi szemszögéből reflektál a chicklit vicces kliséire, eljátszik velük, ironizál. Megszüntetve megőriz.

Nem azért beszélnek veled leereszkedően, mert nő vagy. Nem hinném, hogy Nemes Nagy Ágneshez vagy a már említett Dubravka Ugresichez vagy az őket olvasókhoz bárki is leereszkedően szólt volna, pusztán azért, mert F betű szerepel az útlevelükben. Azért beszélnek veled leereszkedően, mert a korlátolt hülye picsa nézőpontját testesíted meg. Pont ezzel ártanak a legtöbbet a női irodalomnak, pontosabban a nők irodalmi kiteljesedésének, hogy a legretkedékebb szarokról is kijelentik, hogy azok valójában nagyon jók, mert sajátosan női nézőpontot jelenítenek meg. És azt hiszik, hogyha ezt eleget hajtogatják, akkor igaz is lesz. Hát kurvára nem. Csak annyi történik, hogy lehúzzátok a magatok korlátolt hülyepicsa-szintjére az értelmes, ambíciózus, szellemi beállítottságú nőket is.

Egyébként ennek a hülyepicsa-szemléletnek megvan a férfi ekvivalense, de ez véletlenül sem a magaskultúra, hanem sokkal inkább a Playboyban, CKM-ben és egyéb fosokban megnyilvánuló ortopéd faszharcos-szemlélet. Pontosan ugyanaz a korlátolt, one-track-minded egybitesség nyilvánul meg bennük, mint a chicklit RZs által képviselt szemléletében. Az irodalmi művek között a James Bond-regényeket tudnám talán ide sorolni, de igazából nem tudom, mert ilyen szarokat nem szoktam olvasni. Ezek ugyanígy nincsenek kanonizálva, de nem is hallasz senkit sírni, hogy úristen, ez mekkora kibaszás a férfiakkal.

Pont ugyanaz a korlátolt szemlélet jelenik meg ebben is, mint a női kvóta nevű okosságban. Úgy állítja be a nőket, mintha valami cselekvésképtelen, vízfejű retardált brigád lenne, aki csak úgy érhet el eredményt, ha hátulról alaposan megtolják. (No pun intended.) Azt sugallják ezzel, hogy azért kell külön jogszabállyal előírni, hogy ennyien jussanak be, mert a nők túl fosok ahhoz, hogy a saját jogukon, mindenféle jogszabályok nélkül is képesek legyenek bekerülni. Márpedig nem fosok. Inkább ahhoz kellene kedvet csinálni a leánygyermekeknek, hogy kellő elkötelezettséggel forduljanak a Szellem és a politika felé, hogy legyen bennük elég erő ahhoz, hogy a saját jogukon, mindenféle dzsendörsztádiz-szósz és ideológiai agymosás nélkül is elismertessék saját magukat és tehetségüket a világgal.

(Mielőtt bárki beszólna, e sorok írójának pinája van.)